Az én tapasztalatom, hogy teljesen hülyének néznek, ha elárulom, hogy ez a hobbim. Főleg, hogy egy kétgyermekes ANYUKA vagyok...

/A férfiaknak valahogy jobban elnézik.../ Finoman rákérdeznek, hogy ugye csak a gyerekkel együtt szoktam legózni? Döbbent csönd következik, mikor kiderül, hogy egyedül is... Lelkesen magyarázom, hogy mennyire más ma a legó, mint régen, de 1-2 kivételtől eltekintve, érdekes tanulmányt lehetne írni az emberi reakciókból. Egy ideje már nics kedvem magyarázkodni... /Szomorú, hogy a "gyerek lélek" mennyire kiveszett az emberekből./
Tulajdonképpen én is véletlenül kezdtem újra legózni kb. 2 éve. A nagyobbik fiamnak volt egy hosszan tartó, komoly betegsége, és ki kellett találnunk valamit, ami sokáig leköti, változatos és ülve lehet játszani. Ma 5 és fél éves és fanatikus legós!!! Napi 4-5 órát épít, készleteket és MOC-okat is teljesen önállóan. Star Wars, Harry Potter, Orient és Creator rajongó. 12 hatalmas dobozba válogatja szét fajtánként az alkatrészeit, /ebbe néha besegíthetek

/ egy több száz darabos szettet simán kirak egyedül. Közösen rendeltünk a Bl-ről, licitáltunk a NINCS INGYEN REKLÁM és jártunk ki a piacra is kincsekért, így mire észbe kaptam, már ugyanolyan fanatikus lettem, mint a fiam. A közös hobbi ráadásul még szorosabbá és tartalmasabbá tette a kapcsolatunkat.
Nálunk a FÉRJEM közli néha, hogy elege van a legóból, ugyanis őt egyáltalán nem érdekli .

De mit várjon az ember egy képregénygyüjtő, filmgyüjtő, zeneőrülttől...
UI: A 3 éves kisebbik fiam saját, KÜLÖN dobozt szeretne az Ő legóinak! Szegény férjem!!!

Már hárman 1 ellen...
