http://www.brickset.com/detail/?Set=8460-1
Egy rendkívül jó daru 1995-ből. Sok funkcióval, amiknek a kezelése is kézre áll.
Oldalanként egy-egy tekerő mozgatja a letalpalókat, egy pedig hátul a gém forgatásáért felel. Az emelés két munkahengerrel történik.
A pumpa az irányító fülke mögött kapott helyet, jól hozzáférhető helyen. Az ellentétes oldalon két tekerő található egyik a kötelet mozgatja, a másikkal pedig a darukar hosszabbítható meg.
A pumpa mellett található kis kar és fogaskerék gondoskodik arról, hogy ne szaladjon meg a kötél, ha terhet emel/tart. A horog egy csigán keresztül van felfüggesztve, mint az igaziaknál.
A kormányzás itt is a villogók tekerésével működik, és nem csak az első, hanem a hátsó tengely is kormányzott.
Ennek a készletnek van az egyik legjobb "B" modellje.
Igaz, hogy itt már, csak egy-egy talpaló van mindkét oldalon, és a kerekek közül is, csak az első kormányzott, de a fő modellnél megmaradt plusz pneus kapcsolót itt használjuk fel.
A két munkahenger két különböző helyen mozgatja a gémet. Kényelmesen felemelhető vele minden ami melle van, és a munka után szépen össze lehet hajtogatni a kart.
A pumpa itt már nem látszódik, mert belülre került, és csak egy kar található hátul a raktér alatt ami kivezeti a mechanizmust.
Plusz egy kis motor imitáció is került a kamion orrába.
Ami kicsit zavaró lehet, hogy a horog nem kötéllel van felfüggesztve, hanem fixen lóg.
Mindkét készletnél elmondható, hogy kiválóan játszható, minden funkciót könnyen lehet kezelni, nagy élmény vele a játék.