Mozdony:Jók a színei, szépen kidolgozott. Ajtó ugyan nincs (nem ez az első ilyen tehervonat) de szépen megoldották az illuzióját. Remek a hangulata.
Tartálykocsi:A megszokott oktan színek. A vagon kissé kicsi. Érdekes, hogy az alapját egy autó alap képezi. Jó, hogy van létra. Tetszik a tűzveszélyes jelzés, kár, hogy matrica.
Konténerszállító:A vagon:Tetszik, hogy a felépítése változatos. Jó itt is a színek. Öröm, hogy egyaránt alakalmas hosszú, valamint rövid konténerek szállítására.
A konténer:A klasszikus kis konténer felnagyított változata. Tetszetős a kialakítása. Egy nagy hibája van ajtó nincs. A belső térhez csak úgy férhetünk hozzá ha eltávolítjuk az egyik végét. Jobb lenne egy olyan megoldaá mint a korai konténerek esetében. Ott egy ablakkeretet használtak. Jó lenne bből a nagy panelből is kialakítani valami hasonlót.
Autószállító vagon:A vagon:Felépítése szabványos, egyszerű. Jó, hogy van az autók számára rögzítő elem.
Az autók:Nagyjából megegyeznek a korábbi hasonló kis autóval. Méretei miatt jól szállítható. Egyszerű felépítésűek.
A daru:Jól nér ki, jók a színek. A kezelő könnyen beültethető, nem kell lebontani a tetőt. A lámpák nagyon dekoratívak. Jó, hogy a fülke csúszkálhat, kár, hogy az állvány nem kapott kerekeket.
A kamion:Ez az első konténerszállító és nem is sikerült rosszul.
Vontató:Szabványos. Nagy hibája, hogy elhagyták a visszapillantót. A színeket is eltalálták.
Utánfutó:Érdekes, hogy itt is az autó alapokból indulnak ki. Jó hogy a szokásos támasztókon kívül egy stud is tartja a konténert. Itt is felszerelhető egy nagy vagy két kicsi konténerrel.
Konténer:Erre is a már fenntebb felsoroltak érvényesek. Kár, hogy csak egy kicsi van.
Figek:Jók és remekül passzolnak a készlethez.
Összeségében:Nagyon jó készlet. Egy kiváló mozdony és remek vagonok. A játszhatóságon sokat dob a daru, valamint a kamion szereplése.
Szerintem a készlet kiváló.
