Malum

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2012. jan. 6. 12:25

Átkozott élet
2. rész

A nap felbukkant a végeláthatatlan tengeren . Ez azt jelentette, hogy az idő lassan reggel felé járhatott. Legalább 5 órája elindultak már a szigetről. A csuklyás alak a hajó elején állt. Most tisztán látszott, hogy páncélja fekete, ütött, kopott, karcolásokkal teli. Alakja egy Toáéra hasonlított, de annál sokkal zordabb külsővel rendelkezett. Látszólag semmiféle fegyvert nem hordott magával. Társai is inkább rá hasonlítottak, mint egy rendes hősre, de bennük azért több „Toás” vonás volt észrevehető.
A csuklyás ismét magáhuz hívatta egyik emberét.
- Maxler, hol van Borow –kérdezte - nekem egy órával az indulás után azt mondta, hogy félúton vagyunk. De még 4 óra elteltével sem értünk oda. Talán Borow nem tudja mit jelent az hogy fél?
-Nem tudom, lehetséges hogy nem tudja, minden esetre még nem értünk oda. Fogalmam sincs miért.
- Akkor derítsd ki! –üvöltött rá a csuklyás.
Maxler sarkon fordult, és elment. Áthaladt egy egyenes folyosón, majd lesietett egy lépcsőn, ami egy kabinban végződött. Borow ott ült egy térkép fölé görnyedve. Volt még ott továbbá néhány érdekes üveg, meg csövek, amikben víz folyt végig.
-A főnök ideges. – mondta Maxler
- Nem újdonság. –érkezett a válasz- Amióta visszatér tállandóan dühöng. De végül is érthető, hiszen meghalt.
- És mégis itt van.
-Ő már megjárta a hadak útját, és a végzet ösvényére is betette a lábát. Ki tudhatja mivel találkozott ott.
- Amúgy mi ez az izé?- mutatott a vizes üvegekre.
- Attól tartok valamiféle időmezőbe kerültünk.
- Az nem is ilyen… habár, nem is tudom pontosan, hogy milyen. De szóljunk a főnöknek!
Felsiettek a fedélzetre. A csuklyás még mindig a korlátnál állt, s bámulta a messzeséget. Amint meghallotta a lépteket megfordult.
- Valami sztázis, vagy időmezőféleségbe kerültünk. Forduljunk vissza!
- Késő, ott a sziget!
Mind arra fordultak. A semmiből egy sziklával körülvett erdős sziget tűnt ki. Meglehetősen zord volt, sötét, kissé ködös is. Minél közelebb értek, annál rosszabb érzések kerülgették őket.
A napra fekete felhők húzódtak, a tenger háborogni kezdett, és kísérteties hangokat hozott a szél.
- Ez nem időmező! – kiabálta Galdrah- Akkor már rég halottak lennénk. A sziget bírhat valamilyen erővel… Azonnal forduljunk vissza!
A kormányhoz sietett.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy egy kupac homoknak, meg növénynek van hatalma?- nevetett Onurak
Ekkor különös sziklák bukkantak föl. föl a tengerből, börtönbe zárva a hajót. Nem volt kiút a csapdából. A hajótest elemelkedett a vízfelszíntől, majd minden megállt. Csönd lett.
- Egyben vagytok?- kérdezte Maxler
- Nem, asz’szem meghaltam. Nem mégsem. Élek.
- Később viccelődj, ez komoly helyzet! És ez még csak a kezdet volt…
A sziklák ugyanis elkezdtek összezáródni a hajó körül. A legénység kiugrált a vízbe, s mielőtt még a csapda bezárult volna, kiúsztak. Még éppen időben, mert a hajót elnyelte a tenger hullámzó, sötét vize. Nem volt más választásuk: elindultak a part irányába. A vizet azonban nagy morajlás rázta meg, s a legutolsó harcost valami elragadta, s a mélybe rántotta. Pár percig semmi más nem történt, de azután újra az a kísérteties hang hasított a szélbe. Hirtelen egy tüskés nyúlvány tűnt föl, eltalálta Borow-t , aki egy part menti fához csapódott. A többiek lőfegyvereikkel az akármi után tüzeltek, de az ismételten eltűnt.
- Mi volt ez?
- Talán valami tengeri gyík, vagy óriáskígyó, vagy mit tudom én!
- Csak nem lehet olyan nagy!
De a vízfelszín emelkedni kezdett, majd egy különös barnás-zöld valami kezdett kiemelkedni belőle. Egyre hatalmasabbnak látszott. Végül egy iszonyatosan ronda jószág állt föl. Csápok és moszatok borították, kezei hosszú karmokban végződtek, melyek között meglátták a hajójuk maradványait.
- Hűha!- mérte végig Maxler a gigantikus szörnyeteget.
A lény ekkor kitátotta pofáját, s hangos üvöltésbe kezdett.
- Futás!- kiabálta a csuklyás.
Nagy lendülettel szaladni kezdtek, s útközben Borow-t is felrángatták. A jószág feléjük fordította hatalmas fejét, és elindult utánuk.
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2012. jan. 5. 18:09

A napokban jön a következő rész, csak eddig sok dolgom volt.
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Ákos » 2011. nov. 28. 19:21

malum írta:Agyaras ekkor egy tűrt rántott elő,
- szerintem át kéne olvasni, és kigyomlálni az ilyen elírásokat.

Akos
Avatar
Ákos
 
Hozzászólások: 5923
Csatlakozott: 2004. márc. 8. 17:30
Tartózkodási hely: Budapest, Hungary

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2011. nov. 28. 17:54

Nem,azt csak elírtam
Bocs
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Ákos » 2011. nov. 27. 13:16

Mert általában a kezdő írók nem veszik észre, ha öömmm badarságokat írnak. Szólni kell nekik, vagy sokkal tovább maradnak kezdő írók, akik badarságokat írnak. :D Ez egy külön szakma, a neve lektor asszem. Vagy korrektor? De biztos nem konnektor.

Pld: "Úgy tűnt, a hajótest megakadtat valamiben" - ez asszem műveltető szerkezet, de biztos elírás, és "megakadt" lenne, esetleg "megakadhatott".

Akos
Avatar
Ákos
 
Hozzászólások: 5923
Csatlakozott: 2004. márc. 8. 17:30
Tartózkodási hely: Budapest, Hungary

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Toa Den » 2011. nov. 27. 13:00

Érdekes,én mindent megértek,miért nem hagyjátok már a francba a túlkomplikálást,és hagyjátok,hogy írjon?
Toa Den
 

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2011. nov. 24. 13:50

Átkozott élet
1. rész

Már úgy egy órája sodródtak a vízen. A csuklyás türelmetlenül szólította magához egy Borow nevű emberét, s elé rakta a térlépet.
-Hol tarthatunk?- kérdezte.
-Az eltelt időt, a széljárást és a két sziget közti távolságot tekintve, kb félúton… asz’szem....- érkezett a válasz.
A fekete alak bólintott, jelezvén, hogy a másik elmehet. Borow ennek megfelelően tett, a csuklyás pedig a korláthoz sétált. A tenger hullámzott a hajó két oldalán, legalábbis úgy hallatszott. Azonban a levegő egy másodperc alatt megnehezült, és mintha a víz is sűrűbb állagúvá vált volna, a sötétségben pedig köd kezdett feltűnni. Nem olyan nagy mennyiségben, mint ahogyan az Odináról szóló legendákban mesélik, de mégis befedte a hajót. Úgy tűnt, a hajótest megakadt valamiben, ugyanis képtelenek voltak tovább haladni. A legénység minden tagja a fedélzetre sietett, és vártak, hogy mi is fog történni. A ködből egy kisebb csapat nevetése tört ki, ebből kiderült, ők is maximum 10-en lehetnek.
-Mi ez?- suttogta Galdrah
-Mindjárt kiderül.- így Onurak
Nem is kellett tovább tétlenül várakozni. Egy kis csónak alakja rajzolódott ki a homályból, s rajta pár torz alak volt észrevehető. Megállt a hajó mellett, és kampós végű láncokat dobáltak föl, amik megakadtak a korlátban. Borow elindult feléjük, hogy visszalökje őket, de a csuklyás megállította:
-Talán tudnak valamit a Vadászokról.
Ekkorra már az első fölért a fedélzetre, majd utána sorban a többi is. Barbároknak tűntek. Az egyik valami idétlen dalt kezdett mormolni:
Tengeri Rablók mi vagyunk,
Értéket adj, vagy gyilkolunk.
Ellenszegülnél? Rossz ötlet,
Agyaras Király majd megbüntet!

A csuklyás ekkor az illetőre nézett, akinek valóban volt két szarv a feje két oldalán. Hirtelen erőltetett nevetés tört ki belőle, ugyanis egyáltalán nem találta viccesnek a dolgot.
-Nahát,- vigyorgott- mondták már neked, hogy semmi érzéked a versíráshoz, és hogy borzasztóan énekelsz? (Ezt persze azért mondta, hogy felidegesítse a barbárokat) A magát ’Agyaras Király’-nak nevező illető morogni kezdett, s céltalanul hadonászott fejszéjével. Megvillantotta hegyes fogsorát, és rekedt hangon megszólalt:
-Most legszívesebben itt helyben lefejeznélek benneteket. De nagylelkű leszek, és még egyszer felajánlom, hogy adjátok át a hajót!
-Ezt tisztelettel elutasítom.
A rablóbanda dühödten támadt rájuk. Egész jól harcoltak, de csöppet sem voltak okosak. A Király egyenesen a csuklyást célozta meg. Fejszéjét nagy lendülettel forgatta meg feje fölött, s ellenfele irányába csapkodott vele, de az rendre kikerülte a támadásokat. A következő suhintásnál az megfogta a rabló karját, s nagy erővel a korláthoz ütötte. A fegyver kifordult annak kezéből, és a tengerbe hullott. A csuklyás a vezérlőfülke falához lökte a másikat, majd megfogta a fejét, és a falhoz vágta. Az kissé megtántorodott, de egy hirtelen mozdulattal mellkason csapta ellenfelét, aki a lendülettől hátra esett. Agyaras ekkor egy tőrt rántott elő, és szúrni készült, de a csuklyás felpattant, majd ezúttal is elkapta a támadó karját, azonban a penge hosszú karcolást ejtett szürke maszkján. A rabló egészen a korlátig lökte, de a köpenyes kirúgta támadója lábait, ettől az elvesztette egyensúlyát. Ellenfele könnyű szerrel kifordította kezéből a pengét, s támadója állába döfte.
-Ki vagy te?- hörögte a rablók vezére- Toa?
-Nem.- suttogta a csuklya árnyékából a másik- Én már halott vagyok.
Hátralökte Agyarast, akit elnyeltek a sötét hullámok. Körülnézett: társai lefegyverezték a többi támadót.
-Tűnés!- ordított rájuk.
A nomád barbárok a csónakba másztak, s gyorsan elhúzták a csíkot. A hajó újra elindult, és szelte tovább a tengert.
-Legalább negyed óra kiesett az ostoba rablók miatt!- Bosszankodott Onurak
Ne siess annyira,- lépett oda Galdrah – Sok ütközet vár még ránk…
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára malum 2011. nov. 28. 19:57-kor.
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Naruho » 2011. nov. 23. 18:20

Tetszik a bevezető. Várom a folytatást :)
Ezeket Keresem : Nagyon kellenek lécci
viewtopic.php?f=16&t=10772

Ezeket cserélem , illetve kínálhatom értük(csak korrekten)
viewtopic.php?f=17&t=10776
Naruho
 
Hozzászólások: 46
Csatlakozott: 2011. nov. 16. 16:49

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2011. nov. 12. 21:04

Olvasd végig, és majd a végén írd le egybe a ' félreérthető részeket'

OFF
de te csak megértetted a mondanivalómat :)
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Ákos » 2011. nov. 12. 16:53

Még nem :oops: Második mondatot is elolvastam, szerintem ez is félreérthető.

A megvilágítás nyugatról jött, a lebukó nap haldokló fénye volt, mely mára végleg eltűnt a víz távoli habjai között.

Ez a mára olyan jelentést hordoz, hogy régebben volt de már soha nem lesz. Pld. Mára teljesen eltűntek a hangulatos kiskocsmák a belvárosból. De a nap holnap fel fog kelni, nem?

Én mondjuk sokkal rövidebben írnám le, valahogy így: Az egyre halványodó fényű nap lassan lebukott a távoli horizont alá. Mert az ilyesmi, hogy "a víz távoli habjai" elég furcsán hangzik.

Akos
Avatar
Ákos
 
Hozzászólások: 5923
Csatlakozott: 2004. márc. 8. 17:30
Tartózkodási hely: Budapest, Hungary

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2011. nov. 12. 16:40

Am végigolvastad már?
Ha nem,akk' tedd meg,ha igen, akkor hogy tetszett?
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Ákos » 2011. nov. 12. 16:32

Sőt, akkor már ne ússzon a fényben, mivel az úszás vízzel kapcsolatos és a tenger víz. Szal a tenger nem úszik, abban úsznak inkább. :D

Nagy hullámokat vetett a tenger vöröses fényben valamilyen tükre.
- tündöklő
- sziporkázó
- ragyogó

Esetleg lehetne az alany elöl:

A tenger vöröses fényben valamilyen tükre nagy hullámokat vetett.

Akos
Avatar
Ákos
 
Hozzászólások: 5923
Csatlakozott: 2004. márc. 8. 17:30
Tartózkodási hely: Budapest, Hungary

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2011. nov. 12. 16:26

tündöklő?
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Re: Malum

HozzászólásSzerző: Ákos » 2011. nov. 12. 11:45

pld. kristályos helyett sziporkázó

Akos
Avatar
Ákos
 
Hozzászólások: 5923
Csatlakozott: 2004. márc. 8. 17:30
Tartózkodási hely: Budapest, Hungary

Re: Malum

HozzászólásSzerző: malum » 2011. nov. 12. 9:40

Pár éve ezen még kiakadtam volna,de rájöttem hogy a kritikák TÖBBNYIRE jó szándékúak...
Ha ez esetben is akk' mond meg,hogy min változtassak.


Kijavítottam még1x
Ha ebbe is bele tudsz kötni :?
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi
http://www.youtube.com/user/Psycho0212/videos
Avatar
malum
 
Hozzászólások: 1230
Csatlakozott: 2009. júl. 4. 17:01
Tartózkodási hely: Caprica

Következő

Vissza: Fan Fiction

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron