Takanuva utazása - KÉSZ

Takanuva utazása - KÉSZ

HozzászólásSzerző: Viktor24 » 2008. nov. 21. 15:13

Takanuva utazása
Írta Greg Farshtey


Takanuva nem volt átlagos hős. Ő egy Toa volt. A fény hatalmát irányította, és egy Avohkii nevű álarcot, a Fény Maszkját viselte. Nem volt ugyan régóta Toa, de máris számos kalandban volt része. Úgy hitte, mindent tud, amit csak lehet a hőslétről.
Ma egy újabb küldetésen volt. Meg kellett találnia hat másik Toát, akik egy messzi vidéken, Karda Nuiban voltak. Takanuvának lényeges hírt kellett velük közölnie, és ehhez minél gyorsabban el kellett jutnia hozzájuk. Ennek okán a dimenziók között utazgatott.
Ám a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Takanuva átesett egy hasadékon, mely a térben keletkezett, és egy furcsa világ talajára hullott. Felkelt, és körbenézett. Egy erdő közepén találta magát. Ám ez az erdő nagyon különösnek tűnt: minden fa fekete volt és torz, és a fű is elhalóban volt. Hideg szellő fújt, amelytől megremegett.
Egy hang szólalt meg a háta mögött:
- Egy látogató!
Takanuva megfordult, és egy maszkot vett észre a levegőben lebegni. A hang a maszkból jött, ám ennek nem volt semmi értelme. A maszkok nem beszélnek, hisz azok csak… maszkok.
- Ki vagy te? – kérdezte a maszk.
- Én egy Toa – mondta Takanuva. – Vagyis egy hős. Meg tudnád mutatni a kivezető utat? Egy küldetést kell teljesítenem.
A maszk mosolygott, ami nagyon furcsa látvány volt.
- Óh, ha te egy hős vagy, akkor pont rád van szükségünk. Segíts rajtunk, és akkor talán mi is segíthetünk neked. Annak a dombnak a túloldalán van egy falu, ami iszonyatos bajban van. Tudniillik, van ott egy…
- Rendben – szólt közbe Takanuva. – Megyek, és elintézem a problémát. Aztán segíthettek nekem kijutni innen.
A maszk úgy tetszett, mintha mondani akart volna valamit, de inkább csak mosolygott.
- Rendben. Sok szerencsét, Toa hős!
Takanuva a dombtetőre szaladt. Ott megállt, és elámult. A „falu” sokkal inkább egy gigantikus város volt, nagyobb, mint bármi, amit valaha is látott. Ezüstös tornyok nyúltak az égbe, körülöttük csillogó kristályból készült házakkal. Szemkápráztató volt.
Könnyű volt megtalálni, pontosan milyen bajra is utalt a maszk. A város telis-tele volt fekete és vörös páncélt viselő apró lényekkel. Egy szörnyeteg ellen küzdöttek, amely a városukra támadt. A vadállat legalább húsz lába magas volt, hegyes fülei, hatalmas karmai és egy éles fogakkal teli szája volt. A lakosok keményen harcoltak, de Takanuva biztosra vette, hogy veszíteni fognak.
Fénycsóvát lőtt ki az erőlándzsájából, ideiglenesen elvakítva a szörnyet.
- Vissza! – kiáltott Takanuva a kis teremtményeknek. – Majd én elintézem!
A szörny felmorgott. Takanuva egy pillanatra azt hitte, hogy beszélni hallja, de úgy gondolta, biztosan képzelődik.
A szörny megpróbálta eltalálni Takanuvát, ám a Fény Toája túl gyors volt a számára. Csak pár fénysugarat kellett kiereszteni a Toa lándzsájából, és a vad máris kezdett meginogni. Ismét morgott, most hangosabban. Ezúttal Takanuva megesküdött volna, hogy a szörny azt mondta: „Várj! Állj! Tévedsz!”
Biztosan át akar verni, mondta magának Takanuva. Felismerem én, milyen egy gonosz szörny.
Takanuva még egy fénycsóvát lőtt ki a lándzsából, és ez már eltalálta a bestiát. Fájdalmasan bömbölt, és eliszkolt a rengetegbe. Takanuva arra számított, hogy éljenzést fog a városlakóktól hallani. Ám e helyett egyedül nevetést halott tőlük. Majd becsukták és lelakatolták a városkapukat, hogy Takanuva ne tudjon visszamenni a városba.
A Fény Toája értetlenkedett, össze volt zavarodva, és kissé meg is sértődött. Az életét tette kockára, hogy megmentse őket, és még csak meg sem köszönték neki! Egyre csak kopogott a kapukon, de senki sem nyitotta ki őket.
Ismét rátalált a lebegő maszkra.
- Megcsináltam – mondta Takanuva. – Legyőztem a nagy szörnyet, és megmentettem a várost.
- Legyőzted a nagy szörnyet? Jaj, ne – így a maszk. – Mit tettél?
- Mi a gond? – érdeklődött Takanuva.
- Az a szörny volt a város lakói közül a legutolsó – magyarázta a maszk. – Az apró páncélosok betolakodók voltak. Ők jelentették a gondot. El is akartam mondani, de te túlságosan siettél, és nem hallgattál meg.
- De éles fogai és karmai voltak – ellenkezett Takanuva. – És olyan nagy volt, a többi meg olyan kicsi, hogy én azt hittem…
- A jó nem mindig kis méreteket ölt, a gonosz pedig nem mindig nagyokat – mondta a maszk. – Az óriás barátom gyöngéd és kedves, a fogait és a karmait csakis védekezésre használja. Szerintem el is magyarázta volna neked, ha lett volna rá alkalma.
- Próbálta – mondta Takanuva, elfordulva. – De nem hallgattam meg. – A következő pillanatban a Fény Toája futásnak eredt.
- Most meg hová mész? – kérdezte a maszk.
- Kijavítani egy hibát – felelt Takanuva.
Eltartott egy ideig, míg rálelt a sérül bestiára, és még tovább tartott meggyőznie, hogy Takanuva nem jelentett a számára veszélyt. A maszknak igaza volt.
A szörny nem akarta bántani a betolakodókat, csak ki akarta őket űzni a városból. Takanuva úgy vélte, támadt egy ötlete, amellyel ez sikerülne is.
Egy órával később, a Toa kiállt egy magas dombra, úgy félmérföldnyire a városhatártól. A magasba tartotta lándzsáját, és fényt lőtt az égboltra. Az erejével a legbámulatosabb tűzijátékot hozta létre, amelyet bárki valaha is látott!
A kis betolakodók egytől egyik kiözönlöttek a városból, hogy az égi fényjátékban gyönyörködjenek. Hamarosan egy egész tömeg gyűlt össze belőlük, és mindannyian ámuldozva néztek a magasba.
Annyira lekötötte őket a látványosság, hogy egyikük sem vette észre, amint a szörny előbújik egy alagútból a város közepében. Sokáig tartott egészen az otthonáig ásnia, de most már visszatért. Odaosont a hatalmas kapukhoz, aztán mindegyiket becsapdosta, kizárva ezzel a betolakodókat a város falain kívülre.
Takanuva mosolyra fakadt. Amióta megérkezett, folyton hibákat követett el, amiért a külsejük alapján ítélt meg másokat. Most a betolakodók is hasonlóképp tettek: azt hitték, hogy a tűzijáték egyszerű tűzijáték. Ennek eredményeként elvesztették a várost, amit leigáztak, és soha nem fogják tudni visszaszerezni.
Amikor Takanuva visszatért a lebegő maszkhoz, elégedettnek találta.
- Mindenki vét hibákat időnként – mondta a maszk. – Ám a hősi élethez hozzátartozik beismerni a tévedéseinket, és kijavítani őket. Szépen csináltad.
Egy lyuk jelent meg a térben a maszk közelében.
- Ez lenne a kijáratom? – kérdezte Takanuva. – El kell jutnom a barátaimhoz, mielőtt túl késő!
- Ez az út, amelyen tovább kell menned – mondta a maszk. – De légy óvatos – utad során megtapasztalhatod, hogy nem minden az, aminek látszik. Emlékezz, a jó és a rossz mások tetteiből fakad, nem a kinézetükből.
- Nem felejtem el – mondta Takanuva. – És… köszönöm.
Azzal a Fény Toája fogta magát, és beugrott a lyukon keresztül a dimenziók közti űrbe. Hogy mi lesz a következő megállója, azt nem tudhatta – de abban biztos lehetett, hogy már sokkal bölcsebb volt, mint amikor elindult az útjára.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Viktor24 2008. nov. 21. 16:14-kor.
Viktor24
 
Hozzászólások: 2087
Csatlakozott: 2005. feb. 20. 21:02
Tartózkodási hely: Folyton változik, ha csak nem körülöttem forog az univerzum

Vissza: Történetek

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron