Oldal: 1 / 1

Re: A legenda újjászületik (The Legend Reborn) - FÉLKÉSZ

HozzászólásElküldve: 2014. máj. 5. 12:14
Szerző: Viktor24
Mivel a teljes könyv azóta sincs meg, nem egyhamar.

Re: A legenda újjászületik (The Legend Reborn) - FÉLKÉSZ

HozzászólásElküldve: 2014. máj. 5. 9:07
Szerző: Greol
Pár hónap múltán lesz 4 éve, hogy Vrahno posztolta az első fejezetet. Vajon mikor jön a többi?

Re: A legenda újjászületik (The Legend Reborn) - FÉLKÉSZ

HozzászólásElküldve: 2013. júl. 12. 21:55
Szerző: Surel-Nuva
az igazat megvallva ma néztem újra a filmet.. és így olvasva szerintem sokkal jobb :-)

A legenda újjászületik (The Legend Reborn) - FÉLKÉSZ

HozzászólásElküldve: 2010. szept. 6. 19:11
Szerző: Viktor24
A LEGENDA ÚJJÁSZÜLETIK

EGY

Scarabax bogarak raja iszkolt át egy homokbuckán vacsora reményében. Az ilyen esti vadászatok rendszerint eseménytelenül telnek. A bogarak táplálkozás után vissza szoktak térni földalatti üregeikbe. Ám a sors úgy akarta, hogy ez az est másmilyen legyen.
Az egyik bogár tekintetét a homokról valami különleges dolog felé fordította. Rágóit csattogtatta, hogy figyelmeztesse a társait. Több scarabax is csatlakozott hozzá, s figyelték, ahogy egy fénycsóva száguld át az éjszakai égen, majd aztán óriás tűzgolyóvá válik.
A scarabaxok szétoszlottak. A zuhanó tárgy becsapódott a földbe, és tovacsúszott a homokon, mély árkot hagyva maga mögött. A perzselő hőtől a homok üveggé olvadt. Végül egy dűne pereménél állapodott meg. Fémes felszínéről füst szállt fel.
A scarabaxok lassan előbújtak rejtekhelyükről. Érezték a tárgyból áradó hőt. A raj közelebb húzódott, míg végül körbe nem vette a furcsa tárgyat. Számukra nem tűnt fel maszkszerű kinézete. Azonban volt benne valami, ami arra sarkallta őket, menjenek közelebb…
Figyelmeztetés nélkül, a maszk hirtelen a levegőbe emelkedett. A bogarak ijedve szökkentek hátra, amint az alattuk lévő homok kisebb ciklon kíséretében felemelkedett. A maszk immár több mint két méternyire lebegett, körülvéve egy megszelídített homokviharral. Pár pillanat múlva a homok egy felismerhető alak formáját kezdte felvenni. Két kar, két láb, valamint egy törzs állt össze a kavargó szemcsékből, s vált szilárddá.
A vihar lecsendesült. Egy álarcot viselő lény állt a helyében. Páncélzata fehér és arany színű volt, teste nyurga és izmos. Kezét óvatosan a maszkhoz emelte, mintha nem hitte volna el, hogy valósi. Letekintett az új testére.
A jövevény tett egy lépést, s térdei megrogytak. Összeszedte magát, és mély lélegzetet vett, mielőtt újból megpróbálta. Ahogy felemelte és kinyújtotta a lábát, kattogó hangra lett figyelmes.
A különös lény lenézett, s észrevett egy scarabax bogarat, ép ott, ahová a lábát letette volna. Visszakozott, majd azt mondta:
- Bocs, csöppség.
A bogár meghátrált, és ijedten kuporodott össze.
- Nyugalom – mondta a lény. – Nem foglak bántani.
Válaszképp az idegen békés hangjára, a bogár leeresztette rágóit, és felnézett, fejét oldalra biccentve.
- A nevem Mata Nui – szólt az idegen. – Mint észrevehetted, még nem állok biztosan a lábamon.
Mata Nui letérdelt, kezét kinyújtva a scarabax felé. A bogár a tenyerébe pattant, és felszaladt a karján, közben vadul kattogott.
- Úgy érzem, mondani akarsz valamit – mondta Mata Nui. A bogár már a vállán járt, közel a maszkjához.
- Áh, az álarcom foglalkoztat.
A bogár hozzádörgölte csáprágóját Mata Nui maszkjához, mitől az fényes ragyogásba kezdett. Egy pillanatra úgy látszott, mintha a maszk és a scarabax egyé vált volna. Aztán a fény eltűnt, és Mata Nui láthatta, hogy a bogár átváltozott. Ahol az imént még egy kicsiny bogár volt, most egy teljes méretű pajzs jelent meg, közepében egyetlen szem jelképével.
- Káprázatos… - suttogta ámuldozva Mata Nui.
Erre a pajzson lévő szem pislogott.
Mata Nui döbbenten ugrott hátra.
- Amint azt te is láthatod…?
Ám nem volt idő a kérdésekre. Mata Nui körbepördült, amint a magasból egy dühös hörgést neszelt meg. Egy nagy, karmos állat ugrott le feléje. Mata Nui megpróbált kitérni előle, de nem volt elég gyors. A támadó megragadta a vállát, és a földhöz csapta őt.
Mata Nui így közelebbről is szemügyre vehette a támadóját. Úgy hét láb magas volt, homokbarna, tüskeszerű karmokkal és egy skorpióéra emlékeztető farokkal felszerelve. Mata Nui egy pillanatra eltűnődött, nem egy elvadult Toával van-e dolga. Aztán emlékeztette magát: Itt nincsenek Toák! Ez nem a te otthonod.
A lény ismét megtámadta Mata Nuit. A pajzs ügyesen hárította a csapásait, de ettől még bőszebb lett. Mata Nui arrébbgurult, hogy elkerülje az ütését. A vad karmai mély árkokat szántottak a sziklába, ahol egy pillanattal korábban még a feje volt.
Na jó, ez nem jó, gondolta Mata Nui. Ha csak védekezek, darabokra szaggat.
Mata Nui feltápászkodott, amint a bestia újból nekirontott. A lény hátracsapta a farkát, felkészülve, hogy lesújtson a fullánkjával. Mata Nui hátrébb lépett – és rögvest felesett egy kőben, háttal zuhanva a homokra. A lény fullánkja a követ találta el. A becsapódás ereje olyan nagy volt, hogy a szikla összezúzódott, és a támadó fullánkos farka letört. Fájdalmában felvonítva, a vad eliszkolt az éjszakába.
Mata Nui a homokban feküdt, és pajzsára támaszkodott, próbálva levegőhöz jutni. Ezen a világon nehezebb lesz véghezvinni a küldetését, mint gondolta.
Vakító fény villant fel.
- Mi…? – mondta meglepetésében Mata Nui. Mire a fény elhalványult, a pajzsa eltűnt: ismét felvette a kis scarabax bogár alakját.
Mata Nui rámosolygott a rovarra.
- Korábban sosem szorultam rá senkinek a segítségére. Köszönöm.
Gyengéden leeresztette a karját a talajra, hogy a rovar szabadon elmehessen.
- No lám, csöppség, megkíméltelek, te pedig megmentettél – mondta. – Mondjuk, hogy kvittek vagyunk, és váljunk el békében.
A scarabax rágóinak sebes csattogtatásával válaszolt. Mata Nui hahotázva azt mondta:
- Jól van, semmi baj, ez csak egy…
Mata Nui meghallott valamit. Megfordult, és egy kicsi, fehér páncéllal borított alakot látott közeledni, valami terepjárgányban. A jármű úgy nézett ki, mintha vagy tucatszor foltozták volna már össze különféle roncsdarabokból. Ez újabb támadó lenne? Mata Nui megragadta az állat letört farkát, és felállt. A scarabax felszaladt a vállára, és elbújt a tarkója mögé.
A sofőr ránézett Mata Nuira, aztán a maszk által hagyott kráterre, s végül vissza Mata Nuira. Felemelte kristályos kardját, és így szólt:
- Mi dologban jársz?
Mata Nui nem lazított elővigyázatosságán.
- A legközelebbi város irányába mennék – felelt.
Mata Nui meglepetésére a sofőr leeresztette fegyverét, és széles vigyort húzott.
- Akkor el is kezdhetsz ásni – mondta. – Itt Bara Magnán nem egy város romjaira bukkanhatsz.
Mivel Mata Nui nem reagált, a sofőr hozzátoldotta:
- Ez egy tréfa… Értem. Nos, a kérdésedre felelve, erre van Vulcanus faluja. Arra van dolgom, ha gondolod, elviszlek, hacsak nem akarsz Csontvadászok vagy Skrallok csapdájába esni.
Mata Nui nem ismerte a lényt, de barátságosnak vélte. A másik választás, ha lábon kel át a végtelen sivatagon, azt se tudván, milyen irányba menjen. A vezető mosolyra fakadt, amint beszállt a gépbe.
- Milyen lényekről beszélsz? – kérdezte Mata Nui.
- Jobb, ha sose tudod meg.
A sofőr hirtelen Mata Nui felé csapott, aki az ütést a szúrófarokkal blokkolta.
- Csigavér! – szólt a sofőr. – Egy mocskos scarabax mászkál rajtad. Csak le akartam csapni az undi kis dögöt.
- Kösz, de nekem jó, ahol van – válaszolt Mata Nui, óva intő hanglejtéssel.
A sofőr vállat vont.
- Ízlések és pofonok. Egyébként Metus vagyok. És most kapaszkodj!
Metus rákapcsolt, és mozgásba lendítette a járgányt, amely keresztülviharzott a sivatag homokján. Sokáig utaztak a pusztaságban. Nem volt sok látnivaló – csak hosszan elnyúló, üres síkság, melyet a földből furcsa szögekben itt-ott kiálló, bizarr képződmények tettek változatosabbá.
- Mi történt itt? – kérdezte végül Mata Nui.
- Ki tudja? – válaszolt Metus. – Így él mindannyiunk emlékezetében. De ha találgatnom kéne, valószínűleg azt mondanám, ez…
- Gonosz – mondta Mata Nui, lágy hangon.
Metus az útitársára vetett egy pillantást, aztán vállat vont.
- Én „földrengés”-re gondoltam, esetleg „tűzhányó”-ra, de a „gonosz” is jó. Nem vagy idevalósi, ugye?
- Nem.
- Sejtettem – így Metus. Rámutatott a Mata Nuinál lévő szúrófarokra. – Nyilván ügyes harcos vagy, ha elbántál egy Voroxszal, és erre nem sok Agori, vagy akár Glatorian képes.
- Agori?
- Mint én. Én egy Agori vagyok – mondta Metus mosolyogva. – Bár a többség korántsem ennyire jóképű. Ez is tréfa volt. Igazából egyszerű falusiak vagyunk, akik igyekeznek életben maradni. Nem úgy, mint a Csontvadászok. Ők haramiák, akik még a kevésből is kiforgatnak.
Előttük feltárult egy falu körvonala. Mata Nui egy éljenző közönség gyenge zaját hallotta.
- Áh, remek… éppen időben érkeztünk – szólt Metus.
- Mihez?
Metus válasza egy széles vigyor képében jelent meg. A falu peremére irányította a járművet, amely Mata Nui meglepetésére üresnek látszott. Akkor hát honnan jön ez a nagy éljenzés?
A válasz kisvártatva meglett. A település kezdetleges volt, és egy nyilvánvalóan még működő vulkán közelében épült. A földbe ágyazott fáklyák adták a fényt, míg a felszín repedéseiből vörösen izzó magma tört elő. A falu közepén egy silányul felállított aréna volt. A lakosok itt tömörültek össze, hogy szemtanúi legyenek két harcos – egy vörös és egy fehér páncélt hordó – vad párviadalának.
Metus megállította a gépet, és kiszállt. Mata Nui követte őt.
- Hajdan a falubeliek a régimódi úton próbálták eldönteni a vitákat: egymás elpusztításával – magyarázott Metus. – Nagyon zűrös. Sok kosszal jár. Ezért más megoldást találtunk. A falvak képviselői párharcot vívnak…
Mata Nui alig hitte el, amit látott. Az ő univerzumában a Toa az igazságért harcolt, életek mentéséért és az ártatlanok védelméért. Ám ez valami egészen más volt.
- Itt küzdenek a legjobb harcosaitok… sportból? – kérdezte, de képtelen volt elrejteni az ellenszenvet a hangjában.
- Nem sport – problémamegoldás. Sokkal tiszteletreméltóbb, mint egymás vérét venni. És egyértelműen több hasznot hajt. – Látván Mata Nui rideg ábrázatát, Metus sietve hozzátette: – Ööö… nem mintha törődnék az effélével.
- Gyerünk, Ackar! Végezz vele! – kiáltotta valaki a közönségből.
- Adj neki, Strakk! – válaszolt egy másik.
Metus egy páholyba vezette Mata Nuit, amelyben három Agori ült. A harcosokra mutatott.
- A vörös harcos, Ackar, hajdan egész Bara Magna legjobb harcosa volt. A fehér neve Strakk, Iconox jégfalvából jött.
Egy szintén vörös páncélt hordó Agori felállt, hogy köszöntse Metust.
- Ah, Metus. Jó hogy itt vagy. Nézd meg Ackart! Szerintem már rég túl van a fénykorán. Alig akart csatasorba állni.
- Mata Nui, ismerd meg Raanut, ennek a falunak a vezetőjét. Mata Nui új nálunk.
Raanu bólintott egyet Mata Nui felé, aztán figyelmét visszafordította a harcra. Pár perc elteltével Mata Nuihoz fordult, és azt mondta:
- Mit gondolsz?
Mata Nui Ackar felé intett.
- Harcol, de nem fél. Igen ritka tulajdonság.
- Így igaz. De nincs kedve a harchoz – mondta Raanu. – És ha egy Glatorian nem adja bele a szívét, hamarosan vereséget vereségre halmoz, és száműznünk kell. Metus nyilván ezért hozott ide közénk.
- Ezt nem értem…
- Ha, ne szaladjunk úgy előre, Raanu – mondta Metus, félbeszakítva Mata Nuit. – Ráérünk még új Első Glatoriant találni Ackar helyére. Egyébként mondtam, hogy Glatorianokat toborzok?
Az arénában Ackar nem szüntette a támadást. Félrehajolt Strakk baltájának vad csapása elől, és saját lángkardjával ütött vissza. A találat megrázta Strakkot, és még a pajzsa is kirepült a kezéből.
- A vörös harcos olyan bátran küzd, mint egy igazi Toa… - mondta Mata Nui.
Strakk ismét suhintott a baltájával, ám Ackart megint csak eltévesztette. Meglátván a lehetőséget, a vörös páncélt hordó harcos ellenfele törzsébe vágta a pajzsát, mitől Strakk az aréna faláig repült. Fegyvere kiesett a kezéből, amint térdre rogyott.
A közönség éljenzésben tört ki.
- Megcsinálta! Ackar! Ackar!
Ackar lefegyverzett ellenfele fölé állt.
- Add fel, és vége a harcnak!
Strakk leplezetlen gyűlölettel meredt Ackarra. Majd lassan leeresztette a tekintetét, miközben azt mormogta:
- Jól van. Győztél.
Megelégedvén, Ackar elfordult, hogy felvegye Strakk elejtett pajzsát.
- A becsületeden nem esett csorba, de a pajzsod engem illet, a diadalért.
Strakk a háta mögött megragadta jégbaltáját, és Ackar hátának hajította. A közönség figyelmeztetőszava elkésett. Ackar megpördült, és pajzsával sikeresen hárította a támadás erejét, ám a lökéstől mégis hátraesett. Szédülten esett a földe.
Strakk, vigyorogva, Ackar felé csoszogott, s felemelte baltáját.
- Ezt hívjátok becsületnek? – mondta Mata Nui mérgesen Raanunak. – Hiszen már legyőzték!
- Mi csak Agorik vagyunk. Nem szállhatunk szembe egy Glatoriannal – felelt Raanu. – A faluvezére majd eldönti, mit kell tenni.
Ez nem elégséges, gondolta Mata Nui. Átvetette magát a korláton egyenest az arénába, miközben ragyogó fényjáték kíséretében a scarabax ismét egy pajzzsá változott. A látvány megdöbbentette a közönséget. Még senki sem látott olyat, hogy egy pajzs a semmiből tűnt elő.
- Érdekes – mondta magában Metus. – Nem csoda, hogy úgy oda van a bogárért…
Strakk nem figyelt fel a jövevényre. Az elesett Ackar fölé magasodott, s baltájával a kézben a kegyelemdöfésre készült.
- Véged van, te vén…
Mata Nui bevetette magát, leteperte Strakkot. Mindketten a talajra estek, ám a gyakorlott Strakk állt talpra hamarabb, készenlétbe helyezve baltáját.
- Ezért kettémetéllek, idegen! – morogta a Glatorian.
Strakk támadt. Mata Nui felemelte a pajzsot, de az ütés ereje ledöntötte őt a lábáról. Strakk továbbnyomult, s közben Mata Nui kétségbeesetten igyekezett hárítani a csapásait. Mindenki számára egyértelműnek tűnt, hogy Mata Nuinak esélye sincs.
Metus megrázta a fejét.
- Nagy kár. Azt hittem, jó pénzt kapok érte…
Mata Nui már a földön volt. Strakk készen állt, hogy kivégezze. Ackar még időben tért magához, hogy lássa, mi történik.
- Strakk, ne! – kiáltotta. – Te velem harcolsz!
- Te leszel a következő – válaszolt Strakk. – Ő kereste a bajt, hát most meg is kapja.
Mata Nui felemelte a szúrófarkat, remélve, hogy hátha tompíthatja vele az érkező csapást. A durva fegyver hozzáért a maszkjához, és ismét fényes ragyogás villant fel. A következő pillanatban Mata Nui már nem egy törött fullánkot, hanem egy csillogó, fényes kardot szorongatott.
A közönségnek elállt a lélegzete, és Metus meghökkent szemei tágra nyíltak. Strakk visszakozott.
- Hogy a…?
Mata Nui megragadta a pillanatot. Kimért egy körbepörgő rúgást, amely Strakkot a földre döntötte, s a jégbaltája markolata is kicsúszott a kezéből. Mata Nui talpra ugrott, és új fegyverének pengéjét Strakk torkának szegezte.
- Vesztettél – mondta hűvösen Mata Nui.
- Jól van… - morgott Strakk.
- Mindenki hallja! – csattant fel Mata Nui.
Strakk egy pillanat erejéig Mata Nuira meredt, aztán felkiáltott:
- Én vesztettem!
A közönség tombolt, éljenzéseik megrengették az arénát. Ackar botladozva Mata Nui oldalára sétált. Meglátván Strakk baltája felé nyúló kezét, Ackar rálépett a fegyverre, s így szólt:
- Ne merd.
A jég Glatorian felállt, és kisomfordált az arénából.
- Mi fog történni vele? – kérdezte Mata Nui.
- Amiért támadt, miután megadta magát? Száműzik. Iconox nem engedheti meg, hogy becsületlen Glatoriant küldjön az arénába. Strakkot még e héten a pusztaságba vetik. – Ackar átnyújtotta Mata Nuinak a jégharcos pajzsát. – Te győztél. Téged illet.
Mata Nui megrázta a fejét.
- Te tisztességesen győztél. A győzelem díja a tiéd.
- Ez esetben… - Ackar elhajította a pajzsot, mintha csak szemét lett volna. – Már épp elég pajzsom van.
Ackar megfordult, és a közönség felé nézett. A legtöbb Agori máris a kijárat felé tartott, és még csak felé sem nézett.
- Gyorsan felejtenek – mondta lágyan. – Máris kitaszítottak.
- Visszanyerheted a szívüket – válaszolt Mata Nui.
Ackar megvonta a vállát.
- Talán… leköteleztél, idegen.
Mata Nui nem szólt semmit. Ám elgondolkodott, hogy nem épp most talált-e rá e világ legeslegértékesebb kincsére: egy bajtársra.




A többi fejezet nem tudom, mikor jön.